2011. január 20., csütörtök

Supy to Manchester Part 1

Az első utam...
Nem éppen úgy alakult ahogy elvártam...Egy sima, zökkenőmentes repülőútra számítottam, ehhez képest elég sok meglepetés ért :D De nem bántam...Na de kezdjük az elejéről!

Január 5-ét írunk, szép komótosan felkeltem olyan dél körül...Első utam a számítógéphez vezetett, mert már 4napja otthon ültem, várva hogy mikor mehetek végre repülni...És ott volt: 6th of January EK6017 MAN 8:00
Azt hiszem volt egy kisebb szívrohamom amikor megláttam :D

A nap hátralévő részét a parton töltöttem, ugyanis előző nap megbeszéltük a többiekkel hogy lemegyünk fürödni és pihenni, de én kb 2óráig bírtam, annyira izgatott voltam, hogy muszáj volt hazamennem pakolni és készülődni :)

Hazaérve írtam a Pursernek, Alexandrának, hogy holnap lesz az első utam és hogy nagyon izgulok, rögtön vissza is írt hogy minden rendben lesz, majd gondomat viseli :) Nagyon örültem hogy ilyen segítőkész volt, mert hallottam sztorikat hogy milyen barátságtalanok tudnak lenni a Purser-ek...De nagy szerencsém volt hogy pont őt fogtam ki :) Picit később megkaptam az e-mailt a repülési információkkal (ezt minden repülés előtt megkapjuk) A Purser ír egy kisebb bevezetőt magáról, benne vannak a pozíciók hogy ki melyik ajtónál lesz, ki lesz a Duty-free-s, Safe Talk fejezet száma-erről később, illetve plusz infók, elvárások az úttal kapcsolatban.

Erről jut eszembe, már le akartam írni mert sokszor kérdeztétek már hogy ki az a Purser, meg ki az az SFS, úgyhogy íme itt a Chain of command:
 Captain                           Kapitány
 First Officer                    Első tiszt
 Purser                            Cabin crew-k főnöke, ő a felelős a személyzetért (1/gép)
 SFS-                              "Kisfőnök"-ök, ők irányítják a galley-t- a konyhát (3/gép)
 FG1- First Class             Első osztályon dolgozók (3-4/gép)
 GR1- Business Class      Business osztályon dolgozók (8/gép)
 GR2- Economy Class     Turista osztályon dolgozók, itt vagyok én (8/gép)

Szóval a nagy napon (1 óra alvás után) 4:00kor keltem, szépen felöltöztem, becsomagoltam mindent és útra készen elindultam az 5:15-ös Crew bus-hoz. Minden járat indulása előtt 2 órával ki kell érni a reptérre, és mindössze 20percünk van rá hogy becsekkoljunk- se előtte se utána nem lehet, csak és kizárólag abban a 20percben! Jut eszembe, a reptér alatt az Emirates Headquarters értem, ez egy külön reptér a Crew-nak fenntartva, mi külön épületben csekkolunk be :) Jó dolgunk van nagyon :D Amúgy ez egy iszonyat hatalmas épület, itt található az összes elképzelhető iroda, kórház, éttermek, boltok, kávézók, mosodák, postaládák, szóval egy külön kis város! Nagyon kényelmes és tényleg megtalálható minden egy helyen! Bizonyos részeibe külsősök is bejöhetnek, úgyhogy ha valaki esetleg meglátogatna, tartok egy kisebb túrát akit érdekel :)
A második otthonunk (kb az épület 20%-a látszik....)
Az épületbe érve a váróba kell menni, ahol van egy hatalmas kivetítő, amin meg lehet nézni hogy becsekkolhatunk-e már vagy nem...Még volt 15percem úgyhogy addig beszélgettem pár emberrel...Reggel elég sok ember szokott várakozni, mivel sok gép indul 8körül úgyhogy könnyű ismerőst találni :)

Mikor megláttam hogy mehetek, elindultam az E-gate-k felé: ez egy afféle határátkelőhely, mindenkinek van egy E-gate kártyája, csak ezzel lehet bemenni, gyakorlatilag útlevél helyett használjuk. Először a kártyával bemész egy ajtón ami becsukódik mögötted, majd ujjlenyomat-vizsgálat, és ha az is stimmel, akkor kiengednek a következő ajtón. Ezután oda kell menni a sok-sok elektronikus check-in számítógépek egyikéhez, ahol miután odatartottad az ID kártyádat megjelenik a neved, a járatod kódja és ideje, illetve a Briefing ideje és helye. Ha mindent elolvastál, ki kell nyomtatni a tag-et a nagybőröndre, ráragasztani, majd pár lépéssel odébb leadni egy futószalagra. Egyszerű és gyors :)

Következő lépésként jön a biztonsági ellenőrzés, ami ugyanolyan mint minden reptéren...Le kell venni a cipőt, kabátot, sapkát, órát, felrakni a kisbőröndöt átvilágításra, majd átmenni az ellenőrző kapun.

Ezután irány a Briefing room: ez egy nagy terem, középen egy hatalmas asztallal és székekkel, oldalt egy nagy TV-vel, amin ki van vetítve a járatinformáció illetve a Crew adatai: kép, beszélt nyelvek illetve hogy becsekkolt-e már vagy nem (mindig próbálom memorizálni a neveket még indulás előtt, mert nincs annál roszabb amikor meg akarsz szólítani valakit a gépen és nem tudod a nevét :S ) Belépve már vártak ránk az SFS-ek. Minden repülés előtt be kell mutatnunk néhány dokumentumot, amik nélkül nem repülhetünk...Ezek: útlevél, orvosi engedély, oltási könyv, GCAA repülési engedély, SEP igazolvány illetve SEP kézikönyv. Ha bármi hiányzik ezek közül: offload. Nem érdemes szórakozni, mert nagyon komolyan veszik és simán hazaküldenek minket ha nincs nálunk minden! A papírok ellenőrzése után jön a Safe Talk, ami szintén minden repülés előtt kötelező. Ez egy felelés-szerű dolog, mindenki kap egy biztonsággal kapcsolatos kérdést, amire ha nem tudsz válaszolni, kapsz még egy kérdést és ha arra sem tudsz válaszolni akkor offload :D Ezek a kérdések SEP-vel kapcsolatosak, különböző fejezetekre vannak bontva és a repülés előtti Purser-től kapott emailben mindig megkapjuk annak a fejezetnek számát, amiből másnap kérdezni fognak...Ez nagyon nagy előny, mert csak át kell nézni azt a 20kérdést ami a fejezetben van, main fleeten nem adják meg, ott BÁRMIT kérdezhetnek (elég stresszesek is emiatt :S ) Én is felkészültem a kérdésekből, de rendes volt az SFS és csak annyit mondott hogy mivel ez az első utam, elég ha csak figyelek :D Hahaha

Tehát miután mindenki bemutatta a papírjait és átment a Safe Talk-on, leültünk mindannyian egy hatalmas asztal köré és elkezdődött a Briefing. A Purser rögtön azzal kezdte hogy a mai járaton van egy supy-nk!! Minden szem rám szegeződött, majd elkezdtek tapsolni, gratulálni, én voltam a SZTÁR :D Mindenki mondta és hogy ne izguljak, segíteni fognak ahogy tudnak és hogy kérdezzek bárkitől bármit ha valamit nem tudok vagy nem értek :) Hát mit mondjak, elég pozitív bevezető volt :D Ezután mindenki gyorsan bemutatkozott, elmondta honnan jött, mióta repül, majd az SFS-ek is bemutatkoztak, elmondták hogy ki hol fog dolgozni, hogy mit várnak el, mire figyeljünk. A Purser közölte az utasok számát illetve a megkülönböztetett figyelmet illető utasok nevét és székének számát: kerekesszékes utas (3), egyedül utazó kiskorú (1) illetve egy vak bácsi volt az aznapi "menü". A Briefing közben betoppant a Flight deck is, Peter és Paul. A Kapitány elmondta az aznapi repülési időt, az időjárási viszonyokat (lehet-e számítani turbulenciára), illetve hogy milyen idő lesz Manchesterben. A Purser gyorsan hozzátette hogy lesz egy supy is, úgyhogy ha nem gond felszállás és leszállás közben ott fogok velük ülni! Hát megint én voltam a sztár, mondták hogy jaj de örülnek, végre nem fognak unatkozni :D (Ugyanis mint később megtudtam, különösen szoktak örülni a supy-knak, mivel van kivel szórakozniuk és beszélgetniük...A felszállás és leszálláson kívül elég unalmas az útjuk, nem igazán csinálnak semmit, hiszen mindent a számítógép irányít, azon kívül hogy folyamatosan ellenőrizniük kell a műszereket, gyakorlatilag esznek, pihennek, néha alszanak, várják hogy bemenjen hozzájuk a Crew beszélgetni vagy a gépen található 18 kamerát nézegetik :) Tiszta Big Brother! Szóval szeretik a supy-kat :D )

A világ legnagyobb utasszállító repülőgépe
A Briefing végeztével, sapka fel és irány a repülőgép! Néhány biztonsági kapun átmenve buszok vártak minket, majd 10-15perces út után (iszonyat nagy ez a reptér!!!) megérkeztünk az A380-hoz :D Hát élőben még sokkal de sokkal nagyobb ez dög :)

Folyt köv....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése