2013. január 7., hétfő

Let's talk about the job

A 2013-as év beköszöntével elérkeztem az Emirates-el kötött hároméves szerződésem utolsó évéhez! Bár egyik szemem sír- hiszen már két éve távol élek a családomtól, barátaimtól és kis országomtól, a másik viszont nevet, hiszen olyan sok szép élménnyel és utazással gazdagodtam ami azt hiszem rendkívülinek számít!

Természetesen tudtam hogy rengeteget fogok utazni a munka kapcsán, de mikor összeszámoltam mégis mennyi helyre jutottam el kicsivel több mint két éve alatt, még engem is meglepett a végeredmény :)

Egy kis összesítő:
Munka kapcsán:
New York, Toronto, Glasgow, Manchester, London, Munchen, Párizs, Róma, Bangkok, Hong Kong, Kuala Lumpur, Szingapúr, Sanghaj, Peking, Szöul, Sydney, Melbourne,Auckland
(A A380-as desztinációk közül még nem voltam Moszkvában, Tokióban és Amszterdamban,de ami késik nem múlik :) Persze a fentebb említett városokban már többször voltam, majd talán egyszer ha felmondok csinálok egy összesítőt arról is hogy melyik helyen hányszor fordultam meg )

Nyaralás:
Sao Paolo, Seychelles-szigetek, Zürich, Genf, Johannesburg, Prága, Barcelona, Kina
(Braziíiaban, Kínaban,Barcelonában és a Seychelles-szigeteken több mint 10 napot töltöttem, tehát sikerült jól bebarangolni a környeket, a többi városban csak 1-2 napot voltam)

Azt hiszem az utazást még mindig "nem sikerült" megunnom...Persze van hogy nincs kedvem dolgozni menni mert nehez jaratrol van szo (ertsd: rovid repulesi ido, porgos kiszolgalas, nehezkes utasok) es persze olyan is van hogy hiába vagyok a világ egyik legszuperebb városában, mivel fáradt vagyok vagy épp nincs kedvem semmit csinálni, ezért a hotelben maradok és csak pihenek... Tudom hogy nem szabadna, régebben emésztett is a bűntudat rendesen emiatt, de ma már hozzászoktam a gondolathoz hogy egyszerűen képtelenség minden egyes út alkalmával várostnézni. Meg szerencsére ezeken a helyeken többször is megfordulok általában, úgyhogy amit elhalasztottam egyszer, azt majd egy következő út során be tudom pótolni! :) Természetesen nekem is vannak kedvenc helyeim: az egyik ilyen Bangkok! Az isteni kaja (pad thai kötelező!), a masszázs, a thai sör a forró időben és a kedves emberek mindig levesznek a lábamról! Vagy az örökké pezsgő New York, ahol akár a 13órás út után képesek vagyunk pihenés nélkül kapásból a városba indulni! Vagy Auckland, ahol mindig friss fűillat terjeng és ahol egy egyszerű városi séta a friss levegőben hetekre feltölt... :) De persze Európa is a szívem csücske, olyan mindig mintha hazaérkeztem volna! A világ összes többi pontjához képest itt érzem magam a leginkább "otthon"...

De hogy ne csak munkáról essen szó, azért a nyaralásokból sem volt hiány! A 10%os jeggyel öröm utazni, bár maga a standby nem egy leányálom... Ez a "vagy felférek a gépre vagy nem" érzés nem túl kellemes, mikor mondjuk mennél haza karácsonyra és a bécsi gépen 3-4 szék van csak hátra... Volt már sajnos hogy nem sikerült felférnem és Sao Paoloban vagy Zurichben ragadtam...Na hát azt nem kívánom senkinek! Akkor jön a vészhelyzeti járatkeresés: mikor indul a következő járat, hogy tudok rá jegyet venni, egyáltalán van-e hely azon a gépen, stb. Szóval nem egyszerű :( De persze az utazás maga mindent megér! Azért vicces hogy a munka kapcsán állandóan utazunk, de mikor van két-három szabadnapunk vagy szabadságunk, mindenki folyton azt tervezgeti hogy hova tovább...Valahogy túl sok látnivaló van a világban :) És nem akarnak az érdekesebbnél érdekesebb és szebbnél szebb helyek fogyni (szerencsére) :) Idén egyelőre tervben van Rio de Janeiro (ha minden igaz februárban megyünk a karneválra) illetve Koppenhága, ahova már ezer éve készülök hogy meglátogassam drága Anna barátnőm! :) De például december végén voltunk Alexal Genfben is, teljesen spontán...Úgy döntöttünk nem akarjuk az év utolsó napjait Dubaiban tölteni így megnéztem a járatok telítettségét, csináltam egy listát hogy hova mehetünk (választhattunk kb 10 város közül) és végül Genf mellett döntöttünk! A mininyaralásról láthattok lentebb képeket!

folyt. köv

A Genfi-tó madártávlatból...

...és közelről

Svájci finomságok

Lake Geneva

Városközpont

Most akkor merre is induljunk?!
Sétálóutca

A rengeteg park közül egy...

A legfinomabb péksütit itt ettem :)

Alkonyat

Aaaah csokibolt!!!

A város fentebbről

Karácsonyi díszkivilágítás

Az isteni fondü...
...helyi sörrel

Retró étterem

Óriásmadarak
Azért forralt bor is volt :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése